Tisztelt Látogató, Felsődobsza község polgármestereként köszöntöm Önt!
Ezúton szeretném őszinte köszönetemet kifejezni mindenkinek, aki szavazataival támogatott a 2024. évi önkormányzati választáson, mely által lehetőséget kaptam a 2010- 2019. közötti időszakban megkezdett polgármesteri programom folytatásához.
Köszönöm a felhatalmazást, amivel rám bízták a település irányítását. Elsődleges feladatomnak tartom Felsődobsza település fejlődését, a meglévő szolgáltatások és intézmények fejlesztését, a tiszta és rendezett településkép kialakítását. A programom a mindennapokról szól, a település érdekében végzett munkáról. Szeretném, a település régi körzetközponti szerepét megtartani. Az elvégzett munka eredményeivel a bizakodókat erősíteni, a kételkedőket pedig meggyőzni szeretném. Felsődobsza természeti adottságai, építészeti, műszaki és szellemi öröksége sok-sok kincset rejt. Mára népszerű üdülőhely alakult ki a Hernád-folyó partján, amely alkalmas a horgászásra. A náddal, fákkal és bokrokkal szegélyezett folyószakaszon csónakázásra, és túrakenuzásra is adott a lehetőség. Az érintetlen terület igazi nyugalmat és kikapcsolódást biztosít, ezt segíti a kibontakozóban lévő falusi turizmus.
Aki ellátogat a településre megtekintheti község szélső házai felett, az országúttól 150 m-re észak irányában különálló és keskeny, hosszan elnyúló gerincen kiugró Várdombot, a „Bárczay örökségből” származó vízerűmű épületét és műemlék gépegységeit, az egykori négyemeletes malom épületének maradványait.
Meggyőződésem, hogy a tradíciók tisztelete mellett hagyományainkra támaszkodva, értékeink megőrzésével építhetjük sikeresen jövőnket és településünket.
Dolgozzunk közösen Felsődobsza jövőjéért!

Közlemény

A Borsod-Abaúj Zemplén Vármegyei Kormányhivatal Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Hulladékgazdálkodási Főosztályán indult, a 314/2005.(XII.25.) Korm. rendelet hatálya alá tartozó előzetes vizsgálati eljárásról. Közlemény megtekintése itt…

Tovább olvasom »

Álláspályázat/óvodapedagógus/

FELSŐDOBSZAI ÓVODA, MINI BÖLCSŐDE ÉS KONYHA Felsődobszai Óvoda, Mini Bölcsőde és Konyha pályázatot hirdet Köznevelési foglalkoztatotti jogviszony keretében óvodapedagógus Munkakör/feladatkör betöltésére. Tevékenységi kör (ellátandó feladatok):  Óvodai

Tovább olvasom »

Ajánlattételi felhívás

A hatályos óvoda- és iskolatej program szabályozásáról szóló 3/2025. (II.27.) AM rendelettel módosított 19/2021.(V.5.) AM rendelet (továbbiakban Rendelet) alapján iskolatej és egyéb tejtermékek beszerzése az

Tovább olvasom »

Önkormányzati Álláspályázat

ABAÚJSZÁNTÓI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL Abaújszántói Közös Önkormányzati Hivatal pályázatot hirdet Közszolgálati jogviszony (Kttv.) keretében adó- és pénzügyi ügyintéző Munkakör/feladatkör betöltésére. Pályázati felhívás…

Tovább olvasom »

ÁLLÁSPÁLYÁZAT

FELSŐDOBSZAI ÓVODA, MINI BÖLCSŐDE ÉS KONYHAFelsődobszai Óvoda, Mini Bölcsőde és Konyha pályázatot hirdet Köznevelési foglalkoztatotti jogviszony keretében óvodapedagógus Munkakör/feladatkör betöltésére. Tevékenységi kör (ellátandó feladatok): Óvodai

Tovább olvasom »